A videotréning rövid története

A videotréning módszert holland segítő szakemberek fejlesztették ki a nyolcvanas évek elején. A módszer „bölcsőjének” tartott intézmény a „De Widdock” volt, amely egy nehezen kezelhető gyerekek számára fenntartott otthon. Ebben az otthonban az ott dolgozó szakemberek – legfőképpen Harrie Biemans és Maria Aarts – azon kezdtek dolgozni, hogy hogyan tudnák a gyerekek külső szociális környezetét (pl. szüleit) is bevonni az intézeti kezelési folyamatba. Az ott dolgozó szakemberek számára a rendszerszemléletű megközelítés és külső kapcsolatok építése mellett mind nagyobb hangsúlyt kapott a kommunikáció is, mind a non-verbális, mind a verbális megjelenésben. Tudatosan kezdtek foglalkozni a kommunikációval foglalkozó elméletekkel is, amelyben nagy segítséget jelentettek számukra a Skóciában dolgozó Colwyn Trevarthen (1931- ) humán-etológus kutatási eredményei, aki a korai anya-gyerek kapcsolatot vizsgálta. Megfigyelték, hogy a fiatal állatok és anyjuk között folyamatos jelzések vannak és így van ez a jól működő szülő-gyerek kapcsolatokban is: a gyerekek folyamatosan kezdeményeznek, szüleik pedig megértik, megfejtik jelzéseik értelmét. A gyerekek még a legrosszabbul működő családokban sem adják fel a kezdeményezéseket, ám ezekben a családokban sokkal ritkábban kapnak értő választ jelzéseikre.

Trevarthen a kutatásai során készített és elemzett videofelvételeket a nagyközönségnek 1980-ban, egy testnyelv-konferencián mutatta be Hollandiában, amellyel megalapozta a videotréning legfontosabb elemeinek készletét. A nevelők a terápiás munkájukban a professzor által leírt primér kapcsolatra kezdték helyezni a hangsúlyt és igyekeztek a gyermekek számára biztosítani egy olyan kapcsolati személyt, aki a legtöbbet van vele napközben, és alkalmazza vele a kapcsolati-kommunikációs elemeket.

Mivel azt tartották, hogy a pedagógusok viselkedése mintául szolgál a szülőknek, és emellett erősen hat a gyerekek által kialakítandó kapcsolatokra, ezért videofelvételeket készítettek, amelyeket közösen elemeztek. Rövid időn belül egyértelművé vált, hogy ez a fajta munkamódszer gyors és nagyon hatékony eredményeket tud felmutatni.

Néhány év elteltével – a sikerekre való tekintettel – a módszert szülőkkel is kipróbálták. A nehezen kezelhető gyerekek szüleit már az első pillanattól kezdve saját otthonaikban látogatták, ott dolgoztak velük a szakemberek. Az így elkészült videofelvételeket a szülőkkel közösen elemezték, vagyis ők saját maguk modelljeivé váltak a pozitív elemek hangsúlyozásával.

„1976-ban, egy vasárnap délután, amikor egy édesanya meglátogatta autista kisfiát abban az intézetben, ahol a gyermeket elhelyezték, és meglátta, hogy a terapeuta hogyan foglalkozik a gyerekkel, elsírta magát: „Bárcsak tudtam volna ilyen kapcsolatban lenni a gyermekemmel!” Ez volt az utolsó csepp a pohárban, mert már évek óta érlelődött bennem a kérdés: mi értelme a gyerekeket intézetbe helyezni szakemberek felügyelete alá, ha a szaktudásuk elérhetetlen marad a szülők számára? A kérdést magától értetődően követte a cél: hogyan lehetne a szakmai információkat a szülők számára is elérhetővé, használhatóvá tenni? Ez azt jelenti, hogy a szakértők absztrakt és gyakran ezoterikus tudását praktikus, mindennapi nyelvre kell fordítani. Ahogy ezzel kísérleteztünk, kiderült, hogy a szakma sokszor a problémákra koncentrál, a fókuszba a patológia magyarázata kerül. Gyakran hiányzik annak a megfogalmazása, hogy mit is kell tenni a problémák megoldása érdekében”.

Így emlékezik Maria Aarts, a módszer egyik kidolgozója a kezdeteket meghatározó élményeiről.

Az ilyen módon segítséget nyert családok köre által gyorsan terjedt a módszer hatékonyságának híre, ezért a növekvő igényekre 1985-ben létrehoztak egy alapítványt, az ORION-t, amely önálló ambulanciát hozott létre. Az ORION a ’90-es évek végéig megmaradt önálló kisméretű szolgáltató és képzést nyújtó szervezetként, szemben az 1986-ban létrejött SPIN-nel (alapítvány az otthon történő kezelések fejlesztéséért), ami egy állami támogatással működő országos hálózat Hollandiában. A SPIN volt felelős a különböző családi videotréning módszerek szakmai koordinációjáért, valamint ezek terjesztéséért. Szintén a SPIN szervezte a képzést Hollandiában, és felvállalták a módszer külföldre történő adaptációjának feladatát is.

Hazai szakemberek 1998-ban alapították meg a Magyar Videotréning Egyesületet a módszer magyarországi adaptációjának szándékával.

Napjainkra a videotréning elterjedtsége változatos Magyarországon. A családi és a gyermekvédelmi rendszerben alkalmazott videotréning mellett jelen van az óvodai, iskolai és az időskorú, illetve sérült embereket gondozó intézményekben alkalmazott videotréning. A team munkát és az emberekkel való eredményes bánásmódot fejlesztő videotréning szintén egyre több szférában mutat utat.  

A VIG Hungary védjegyoltalom alatt állunk.