Bemutatjuk Tókos Katát, új videotréner kollégánkat

Tókos Katalin végzettségét tekintve pedagógia-magyar nyelv és irodalom szakos tanár. 2008 óta dolgozom a felsőoktatásban, 2010-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének az oktatója. 2008 előtt rövid ideig tanított egy Montessori pedagógiával működő általános iskolában, óraadóként pedig a felsőoktatásban önismeretfejlesztő tréningeket vitt pedagógusjelölteknek. 2009-ben doktorált az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában, önismeretfejlesztés a pedagógiában témában. Jelenleg főként az ELTE tanárképzésében vesz részt, de vannak kurzusai a pedagógia alapszakon és a neveléstudományi mesterszakon is. Oktatott tantárgyai: a tanulás-tanítás kérdéseihez, az iskolák belső világához, támogató tanulási környezetekhez, tanárjelöltek szakmai gyakorlatához, a pályakezdés problematikájához kapcsolódnak. Oktatói tevékenysége mellett számos olyan kutató- fejlesztő, képzésfejlesztő munkában vett részt, melyek a pedagógusok, pedagógusjelöltek szakmai fejlődéséhez és tanulásához, kompetencia alapú felsőoktatáshoz, – képzések kidolgozásához kapcsolódnak. A tanártovábbképzésben fejlesztő értékelés, tanulástámogatás témákban vitt képzéseket.

2020-tól részt vesz a Tanítsunk Magyarországért kortárs mentorprogramban, mely Magyarországon az egyik legtöbb iskolát átfogó mentorprogram, melynek keretében hátrányos helyzetű térségekben mentoráló hallgatók felkészítését és tanulási, szakmai fejlődési folyamatát támogatják. Emellett szabadidejében Sulinyugi önkéntes gyerektréner, a Lélekkel az Egészségért Alapítvány önkéntes trénereként iskolákban tart egészségfejlesztő, stresszkezelő interaktív foglalkozásokat. A segítő-támogató szemlélet, tevékenység mindig is meghatározó része volt a szakmai, oktatói munkájának is.

2010-ben kapcsolódott a Magyar Videotréning Egyesület munkájához: ekkor végezte el a Bevezető kurzust és utána rögtön el is kezdte a Videotréner képzés 1. félévét Sallai Éva szupervizor vezetésével. Egészségügyi okok miatt azonban abba kellett hagynia a képzést, és csak hosszabb kihagyás, gyerekvállalás időszaka után tudott újra ennek az álmomnak a megvalósításával foglalkozni, ugyanis teljesen beleszeretett a módszerbe, és sosem volt kérdés, hogy egyszer mindenáron el szeretné végezni a videotréner képzést.

„Számomra a módszer alapfilozófiája, az empowerment szemlélet meghatározó jelentőségű, az oktatói, tanári ars poeticamnak is fontos részét képezi: az egyént jobb működése érdekében az erősségei hangsúlyozásával, önmaga modelljévé válásával tudjuk a lehatékonyabban segíteni, aktivizálni, képessé tenni saját maga fejlődésének irányítására. Az empowerment abból indul ki, hogy minden embernek vannak erősségei, valamilyen területen jó képességei és lehetőségei; ha ezek nem kerülnek felszínre, az nem (csak) az adott személyen múlik, hanem azon a szociális struktúrán is, amelyben funkcionál, és ami gyakran nem teszi lehetővé az egyén számára, hogy lehetőségeivel tisztában legyen. Azok a személyek, akik maguk alakították ki képességeiket, később sokkal jobban hisznek abban, hogy jövőjüket ők maguk határozzák meg, képesek lesznek irányítani.”

További hírek

93 éves korában elhunyt Colwyn Trevarthen

Colwyn Trevarthen új-zélandi születésű professzor, a skóciai Edinburghi Egyetem pszichobiológia és gyermekpszichológia professzora július 1-jén hunyt el (1931–2024). Számunkra úttörő jelentőségű volt az ő munkássága,

Részletek >>

VIG Hungary védjegyünk

Magyar nemzeti védjegybejelentést tettünk a „VIG HUNGARY” szómegjelölésre. Tekintettel arra, hogy a ‘videotréning’ leíró jellegű kifejezés, nincs benne megkülönböztető jelleg, és mai értelmében többnyire online,

Részletek >>

Elhunyt Dr. Sallai Éva

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Sallai Éva 2020. 01. 13-án elhunyt. Dr. Sallai Éva – „A Reflektív” Videotréner-szupervizor, az egyesület elnöke, szakmai vezetője, alapító tagja,

Részletek >>